tematikusnap Tibet

2009.03.10.

09.00- A Sas Leszállt vendég: Hendrey Tibor a Tibetet Segítő Társaság vezetője téma: az aktuális helyzetről 10.00- Csonkamagyarország vendég: Hendrey Tibor a Tibetet Segítő Társaság vezetője téma: az aktuális helyzetről 12.00- Sangmo vendég: Tendzin Sangmo és Kunga Dorje téma: tibeti diszkó, a Mani lámákról, tibet mesélőiről és eseményekről, ahogyan a szemtanúk látták 14.00- Nahát vendég: Dr. Agócs Tamás, tibetológus, a tibeti filozófia nemzetközi szinten elismert fordítója téma: A tibeti Halottaskönyv, melynek nemrég fejezte be a magyar nyelvű fordítását (tibetiről) 15.30- Élő Adás vendég: Bivaly, a volt Arvisura színház volt színésze téma: tibetről sok mesével, verssel, dallal 18.00- Tótumfaktum vendég: Szegedi Mónika, tibetológus, fordító, tanár téma: Tibet mitikus történelme 19.30- Tibeti Mese Varjasi Géza mesél: egy mese a gyerekeknek, egy a felnőtteknek

Tibet: Az emberiség egyik utolsó spirituális központja volt. Istenkirályság, amelynek 60 évvel ezelőtti (1949-1950) lerohanásakor saját hadserege sem volt.

Tibetről: http://www.free-tibet.hu/

Tibetről (wiki): http://hu.wikipedia.org/wiki/Tibet

Itt elolvashatod, hogy mi történt 1959-ben Tibetben.

Itt pedig megnézheted, hogy mi folyik Tibetben most: http://www.youtube.com/v/z3pf6uVvgsE

---

Faludy György: Tibet

Sötétzöld, hűvös május este. Írógépem mellett ülök a télikertben. Tévék szólnak a szomszédból, meg egy tücsök

az óriási tölgyről. Zsuzska a szobában olvas. Nekem a két éve megrendelt könyvön kellene dolgoznom, de nem

tudok. Kék ég, gyors, rongyos felhők kartávolságban. Potyog a teherautókról a sok puffadt arcú kínai katona.

A kolostorablakból sorra hajítják ki a könyveket. Gyapjútakarókba kötötték a lámát s három szerzetest.

Jakzsírral kenték s meggyújtották négyüket ott kint a havas lejtőn. Egy hang sem jött belőlük. Nem élnek már, de izzanak.

A tiszt a többi szerzeteshez fordul: – Ilyen a tűzhalál! A Piros könyvet lapozgatja kommentárért; de nem talál.

Van, ki a gyalogösvény mellett lapul, képlékeny, kifagyott agyagban, állával a sziklán, s lesi a vörös csillagos

járőrt; de mit ér puskájával az ágyúk ellen s elfagyott lábbal, míg repülők köröznek fölötte, mint a karvalyok?

Van, ki a sárban áll, fiával vállán s a tankokra mutat: – Ezeket küldi a Gotáma, hogy megépítsék az utat.

Van, ki bent imamalmot forgat: ó te dicső lótuszvirág! Kint haláltáborral s kolhozzal megérkezik az új világ.

Van, ki gyökeret s jeget rágott s futott borzalmas szurdokok mélyén, amíg a Bráhmaputra partjához végre eljutott;

vörös zászlók, betonállások, szögesdrót. Tömlőn úszik át a vizen, és ha nem lövik le, eléri egy nap Indiát.

Mily furcsa a párás lapályon, hol vízumot s konzerveket vág hozzá a nyugati jóság, meg a rossz lelkiismeret!

Golfozás közben Eisenhower bemondja, hogy a tibeti nép hősi harcát nem segíti, de nagyon-nagyon tiszteli,

s a hírlapokból nyálas részvét patakzik; dehát, ugyebár, ez Kína belügye és hol van a hadsereg, amely kiáll

Marx és Mao babonái ellen a Buddha babonáiért? Ne háborogj. Néhány nap már csak és a nyavalygás véget ér.

A feledés jön. Közben újabb áldozatokra vár a kar, hogy felzokogjon. Sírba tették rég azt, ki lengyel vagy magyar.

Tibetben bakancsok kopognak, fegyver meg szögesdrót zörög. Odahaza némák az utcák és zsúfoltak a börtönök.

Nyugaton virágzik az üzlet, zabál, tipródik és röfög az öngyilkos jólét. Őrlődünk a kettős malomkő között.

Ülök az éjben. Hol találok vígasztalást az ég alatt? Nyomorult, ki eljött hazulról, nyomorult, ki otthon maradt.

(London, 1959. május)